Berlin | Budapest | Nürnberg | Összehasonlítás || Projekt
header

Összehasonlítás

Demagógia és erőszak

A történelmi emlékezet összehasonlítása a németországi és magyarországi múzeumokban

1. Az összehasonlítás feladata

Az alábbiakban a két csoport észrevételeit tárgyaljuk; eltérő meglátásaik igen sokat árulnak el az interkulturális különbségekről. Ezeknek a különbségeknek a földolgozása segít, hogy jobban megérthessük azt, ami idegen, de ahhoz is hozzájárul, hogy saját viselkedésünkről, annak megítéléséről többet tudjunk meg. Az aktuális, illetve időben eltolódó hasonlóságokkal is foglalkoztunk. Emellett a vizsgált emlékhelyeket is összehasonlítottuk egymással – melynek során az esztétikai (kialakítás, a formai nyelv, fölhasznált motívumok, művészeti elemek) és a tartalmi-tematikai (pl. az egyén bemutatásának kérdése) szempontokra fektettük a hangsúlyt.
A lap tetejére ...

2. A két különböző nemzetiségű csoport viselkedésbeli sajátosságainak áttekintése

2.1. A magyar hallgatók benyomásai

Mi tűnt föl nekünk a német csoporttal kapcsolatban Németországban és Magyarországon?

Németországban Magyarországon A lap tetejére ...

2.2. A német hallgatók benyomásai

A továbbiakban a német hallgatók német és magyar múzeumokban, a „Demagógia és erőszak – a múzeumok és a történelmi emlékezet összehasonlítása Németországban és Magyarországon“ című projekt során tapasztalt benyomásait tárgyaljuk.
Mi tűnt föl nekünk a magyar csoporton Németországban és Magyarországon?

Németországban
Magyarországon
A lap tetejére...

3. A vizsgált emlékhelyek megkülönböztetett összehasonlítása

A továbbiakban a vizsgált emlékhelyeket hasonlítjuk össze esztétikai hatás (kialakítás, formai nyelv, fölhasznált motívumok, művészet szerepe) és tartalmi-tematikai szempontból (pl. az egyén ábrázolásának kérdése).
A lap tetejére ...

3.1. Kialakítás - formai nyelv - fölhasznált motívumok - művészet szerepe

A kiállítás készítői versenyhelyzetben találják magukat és arra törekednek, hogy a legújabb, legmodernebb módon valósítsák meg terveiket. Feltűnő a különböző motívumok és kialakítási, illetve formai elemek használata, de a különböző tartalmi ötletek megvalósítása is. A tágabb részekben a kifinomult formai, kialakítási, építészeti hatóelemek – mindenek előtt Németországban – csak a kiállítás felelős készítőinek és tervezőinek fölvilágosító utalásai révén válnak érthetővé. Véleményünk szerint azonban az esztétikai szempontok nem emelkedhetnek a tartalmiak fölé; ez viszont nyilválvalóan nehéz feladat, melynek teljesítése nem is mindig sikerül (lásd a nürnbergi Dokumentációs Központ „Faszination und Gewalt“ című kiállítását).

Érdekes a számunkra, hogy a konvenciók megtörése majdnem mindig izgalmasnak találtatott: az építészet, a kialakítás, a motívumok, a témák , az egyének, illetve csoportok bemutatásának esetében egyaránt.

Az értelmezési minták gyakran hétköznapivá és felületessé válnak. A következő kérdés merült föl bennünk: Van értelme annak, ha Magyarország ugyanezt az eljárásmódot követi, amely Németországban már megszokottá vált? Nem kellene inkább minden országnak egyedi történelmi múltjának és adott körülményeinek megfelelően saját útját járnia? A források történetét és származását is elhanyagolják a budapesti Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpontban; itt a vezetőt magát is elfogultabbnak találtuk.


A lap tetejére ...

3.1.1. A metaforák

Jellemző, hogy éppen a nürnbergi Dokumentációs Központ esetében (például hegyesszögek szimbolizálják az erőszakot) próbálták meg sikeresen metaforák segítségével közvetíteni a kiállítás tartalmi mondanivalóját, de a metaforákat megpróbálták a kiállítás belső kialakításába is beépíteni (színek, formák). Itt nem csak a kialakítás esztétikai előnyeiről van szó. A berlini emlékműhöz tartozó „Stelenfeld“ hasonlóval próbálkozik: itt a betontömbök motívuma szolgál metaforaként. A föld alattira és föld fölöttire való bontás, illetve a világos és sötét is megtalálhatók a különböző emlékhelyeken. Az üresség is egyfajta metafora; éppúgy, mint a szimmetria megbontása (pl. a nürnbergi Dokumentációs Központ esetében). A budapesti Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpontban a fehér „čletvonalak“ a zsidók meggyilkolásának metaforái. Emellett találhatók még itt oszlopok is, melyek a kiállítás elején személyes tárgyakat (pl. egy babát) mutatnak be, a kiállítás végén lévők azonban üresek. Ezek igen egyszerűen érthető elvonatkoztatások, melyek kevésbé kifinomult szinten történnek, mint a német múzeumok esetében. A flossenbürgi koncentrációs tábor új kiállításának érdekessége, hogy elidegenített mindennapi használati tárgyakat is metaforaként használnak föl. Véleményünk szerint a múzeumi nyelvnek ez az eszköze elengedhetetlen a kiállítások számára, melyek a holokauszttal foglalkoznak.

Meg kell azonban állapítanunk, hogy az építészeti praktikusságra való törekvést nem lenne szabad teljes egészében kizárni, épp a múzeumok és kiállítások esetében kellene a használhatóság és kényelem jegyében dolgozni, hogy a közlési szempontot is kellőképpen számításba vegyük.

A lap tetejére ...

3.1.2. A művészet szerepe az emlékhelyeken


Érdekesnek találtuk, hogyan teszik a témát a művészet által megközelíthetővé. A művészet és információközlés közötti határ legvilágosabbá a berlini „Meggyilkolt Európai Zsidók Emlékműve“ esetében válik (a föld fölötti „Stelenfeld“ és a föld alatti „Ort der Information“), a flossenbürgi kiállításban pedig az emberek ösztönös félelmeit, a nem ábrázolhatót jelenítették meg műalkotások segítségével. Egyértelműen megkülönböztetik – a bemutatásban, a prezentálásban és az adatközlés során – a művészetet mint a kiállítás egyik elemét és az informatív, vagyis forrásértékű művészetet.

A nürnbergi „Faszination und Gewalt“ című kiállításban a művészet csupán az építészeti formákban jelenik meg, megpróbálták marginálisan a művészetet kiállítási tárgyként kezelni (Hitler mellszobra): Hitler kultuszát, istenítését „A mellszobrok tömeges előállítása“ című képpel próbálták megtörni, de a prezentáció (talapzat, fény, a „Hitler Luitpoldhain–beli beszéde“ című képpel egy kontextusban bemutatás) ezt sajnos nem közvetíti egyértelműen.

A budapesti Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpontban sok helyen találkozunk (építészeti) műalkotásokkal. Az épület önmaga egy műalkotás, erődjellege és a homlokzat megtörése, a zsinagóga megmelékezést szolgáló üvegszékei mind ezt bizonyítják. Véleményünk szerint ezen a helyen az esztétikai szempontok dominálnak.

A művészetnek teret nyújtani a kibontakozáshoz és hatni tudáshoz, ennek egy ellenpéldája a Berlini Zsidó Múzeum esetében figyelhető meg, amelynek kiállítási elemei önmagukban ugyan nagy hatást gyakorolnak, a múzeum szűkössége miatt azonban nem tudnak kibontakozni. A látogatót túlterheli a benyomásáradat, melyben nem tud rendet rakni. Ennek nyilvánvalóan az építészeti műalkotás és kiállítás egybemosásához is köze van (teljesen elválasztva egymástól: „Stelenfeld“ és „Ort der Information“ Berlinben), mivel így a látogatót túlterhelik benyomásokkal (Berlini Zsidó Múzeum: Liebkind építménye és művészeti installációi, az inetraktív műalkotások, illetve mindehhez még a kiállítás maga is). Különbséget kell tenni „kép mint műalkotás“ és „kép mint forrás“ között, ahogyan azt Flossenbürgben megvalósították. Az ember ösztönös félelmeit véleményünk szerint műalkotásokkal könnyebben lehet ábrázolni.

A Zsidó Múzeum vegyíti egymással ezt a két műfajt, de itt bátran és innovatív módon bánnak az interaktív művészettel. Azonban szerintünk a művészettől nem lenne szabad ilyen mértékben elvenni a teret. A téma ennyire más jellegű németországi megközelítését a magyar csoport a művészet és autentikus helyek nyújtotta lehetőségek bátrabb kihasználásaként értékelte. Előttünk a következő kérdések nyíltak meg: ebben a tematikai kontextusban a művészetnek nincs információhordozó szerepe? Hordozhatják az érzelmek önmagukban további informatív alátámasztás nélkül a mondanivalót? Az értelmezés nyitottsága teszi ezt kényelmesebbé? Minél elvontabb egy műalkotás, annál nagyobb a magyarázat igénye?

A lap tetejére ...

3.1.3. Kialakítási és formai elemek

A kialakítási elemek szállitása és átalakítása mindhárom vizsgált emlékhelyen fölismerhető és jellemző (pl. a nagyalakú képek). Ebben az eszközök aktualitásának is szerepe van, melyek eltűnnek és cserélődhetnek: a „vak“ adaptációtól kezdve a (sikeres) továbbfejlesztésig. Feltűnő volt számunkra a sikkes formai nyelv, az általános kiállítási nyelvezet, illetve design használata, melyek látszólag az aktuális divathullámok befolyása alatt állnak. Az is világos a számunkra, hogy a kialakítási lehetőségeket célzottan kell kihasználni (ennek ellenpéldája a budapesti Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpont).

A következő visszatérő hatóelemekről beszélhetünk:


Kitekintés: A hajdani flossenbürgi koncentrációs tábor "Konzentrationslager Flossenbürg 1938-45" című kiállítása

A három hely - a nürnbergi Birodalmi Pártgyűlések Dokumentációs Központja, a berlini „Meggyilkolt Európai Zsidók Emlékműve“ és az „Ort der Information“, illetve a flossenbürgi kiállítás – összehasonlítása is fölmerült bennünk. Ennek során láthatóvá válik, hogy a készítők, a budapesti Holokauszt Dokumentációs és Emlékközponthoz hasonlóan kiszolgálták magukat, amikor a többi emlékhely média- és eszköztárából kölcsönöztek bizonyos elemeket. Világossá vált a motívumok, a kialakítási elemek és a jelenetbe állítási módszerek adaptációja, mindenek előtt Flossenbürgben; erről az “ötletkölcsönzésről” mindenki alkothat egyénileg véleményt . Pozitívan értékelendő, hogy ott megpróbáltak néhány előforduló hiányt kiküszöbölni, az ötleteket továbbfejleszteni.
A lap tetejére ...

3.2. A tartalmi-tematikai szempont

Az egyes kiállítások egyediségének ismertetőjegyei különböző formákban fedezhetők fel – elhelyezkedés, finanszírozás, hivatalos szándék (itt informálás, célkitűzés, a kérdéskör fókusza). Ami hasonlít, az a technika és a szerkezet, csakúgy mint a téma, amely a különböző kérdések köré csoportosul.

A továbbiakban az egyes súlypontok fókuszával és a tematikai megközelítése módokkal kapcsolatban foglalunk állást.


A lap tetejére ...

3.2.1. A tömeg, a csoport, egyének bemutatása és a sztereotípiák

Az áldozatok egyéni bemutatása a vizsgált emlékhelyeken gyakoribb, mint a tettesek egyéni bemutatása. Ezzel párhuzmosan gyakran tömegesen kerülnek bemutatásra az áldozatok, ezzel ellentétben a tömeg pedig kollektívumként.

A hangfelvételek és a privát megnyilvánulások az egyéni bemutatás eszközéül szolgálnak (Ort der Information, Flossenbürg, a budapesti Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpont). Ezen a helyen szeretnénk a kérdést felvetni, vajon megalapozható-e az áldozatok egyéni bemutatása a tematika jobb megközelítésével?

A tettesek nem létező egyéni bemutatása lehet az elfojtás és a felelősség feldolgozatlanságának példája is. Egy további magyarázati minta véleményünk szerint a német nép széles körben elfogadott tettes-mivolta.

Érdekes, hogy ez a német tudattban olyan mélyen benne rejlik, hogy ez a megállapítás a német csoportban meg sem kérdőjeleződött, illetve az új kiállítás esetében Flossenbürgben, amely, a többi vizsgált német kiálltással ellentétben, a tetteseket átlagos polgárokként, egyes személyekként mutatja be, egyhangúlag elfogadtatásra talált.

A flossenbürgi kiállításban a tetteseket is tárgyalják és egyénileg mutatják be őket. Ez az érelmezési mód helyesnek találtatott, hiszen igen újszerű.

Itt a tettesek bemutatása alsóbb rendű szerepet kapott.

Ezzel ellentétben a magyar csoportot irritálta, hogy a magyar kiállításban első sorban a magyarokat mutatják be tettesként.

Érdekes a bemutatás néhány felelősre, egy elit rétegre, vagy egy arcnélküli kollektívumra való korlátozása, melyeket egyénekre sztereotipizáltak: a budapesti kiállításban Horthy Miklós és a nyilasok, a nürnbergiben a propagandarészleg (Reifenstahl, Sperr, Streicher). Szerintünk az új kiállítás Flossenbürgben épp ebből a szempontból előnyös: a hatalmas tömegek beleegyezése nélkül nem lehetségesek a holokauszt tettei; pozitívum, hogy itt a tetteseket is tárgyalták. A budapesti kiállításban erősen tipizáltak a bemutatások, például a magyar rendőrség és emellett a sztereotípiákra fektetett hangsúly. A nürnbergi kiállításban is sztereotípiákkal dolgoznak, a nagy tettesek ábrázolásai sematikusak.

A magyar csoport becslése szerint Magyarországon nehezebb a tetteseket megszemélyesíteni, mivel ez bocsánatkérésként lenne értelmezhető. A magyar emlékhelyeken ez nem jelentene jobb megözelítést, hanem áthelyezné a kiállítás fókuszát, és növelné a társadalmi szakadékot.

Összességében megállapíthatjuk, hogy a magyar kiállításokban sokkal intenzívebben dolgoznak kollektívumokkal és sztereotípiákkal.

A lap tetejére ...

3.2.2. A képek felhasználása

Fejlődési pont a képekkel való bánásmódban a flossenbürgi út, amelyben a portréknak és adatoknak szerintünk példaértékű bemutatása tapasztalható; egészen a tettes- és áldozatképek pontos megkülönböztetéséig.

A figyelmes látogatónak egy nagyon érdekes alszöveget mutatnak. Érdekesnek találtuk a képek fölhasználásának továbbfejlesztését; szeritünk épp egy érdekes áttörési periódusban vagyunk, mely által – illetve a tettes- és áldozatgenerációk halálával - egyre nagyobb lesz a történtekhez való időbeli távolság. Megállapították a tényt, hogy Németországban a képek kiállítása ezért változik. A változó képi kultúra is tárgyalásra került: a hétköznapi képáradat leépítése feltételezi a drasztikusabb képekre való igényt.

Új gondolati alapokat találtunk a következő kérdésekben: Mennyi szörnyűséget kell/szabad/ajánlatos kiállítani? Miért nem haszálják föl a német kiállítások a budapestiben kiállított képeket? Helyes-e a hozzáállás, mely szerint az áldozatokat nem szabad a szörnyű képek bemutatásával megalázni? Mennyi kompromisszum elviselhető még a bemutatásban? Mikor válik a bemutatás túlságosan indifferenssé? Lehet-e a brutalitás jótékony hatású? Lehet-e az egyes képek bemutása fontos? Kímélik-e a német emlékhelyek a látogatókat? Erről nem volt egyetértés a német csoporton belül. De annyi bizonyos, hogy Budapesten a brutális képek mennyisége hatalmas, hatásaik pedig irányítatlanok.


A lap tetejére ...

3.2.3. Az új média

Fontos, hogy az új média fölhasználása helyes mértékben történjen. Itt a budapesti kiállítás túl sok technikai lehetőséget vett igénybe és ezzel túltereli a látogatót.

A hanganyagok Flossenbürgben megadják a lehetőséget, hogy interjúkat eredetiben hallgassunk meg; ezt igen pozitívnak találta a csoport. Audioguide-ok gyakran csak azt szolgálják, hogy az ember fölolvastassa magának a szövet; itt még egy sor felhasználási lehetőség nyílik (hangdokumentumok), melyek a látogtó számára érdekesek lennének.

A média beépítése, amely jelenlegi és múltbéli szituáiókat köt össze, például a flossenbürgi tábor területének modellje, a budapesti interaktív kártya, segítenek a látogatónak a saját világukra való vonatkozások megtalálásában. Az adatbanki és kutatási funkciókat ellátó számítógépes állomások szintén nagy sikert arattak a csoportban; csakúgy mint az elékhelyek portáljának berendezése az összes emlékhellyel való összekapcsolás érdekében.

Itt egyértelmű fejlődést állapítottunk meg: A német emlékhelyeken a terminálokat ismét kevésbé használják a kiállításokban, ezek inkább csak ismeretbővítő információs lehtőségek. Úgy tűnik, a terminálok a PC terjedésével nem olyan érdekesek már a látogatóknak, hétköznapiságuk miatt elvesztették izgalmas interaktív pillanataikat.


A lap tetejére ...

3.2.4. Régi témák - új témák

A csoportot mindenek előtt egy nyilvánvaló különbség foglalkoztatta: a német emlékhelyek inkább kognitív és a magyarok sokkal inkább érzelmi megközelítésmódjainak különbségei.

Nem jutottunk dűlőre azzal kapcsolatban, mi lehet ennek az oka. Megoldás lehetne az eltérő társadalmi állapot, amely így a tematika különböző megvalósítását is előidézi.

Németországban a holokauszt összességében erőteljesebben él a köztudatban, s jobban észlelhető a társadalmi tudatban, már kötelező iskolai földolgozása révén is. Intenzíven foglalkoznak vele, ezért a német emlékhelyeket gyakrabban látogatják. Nem lehetséges a téma megkerülése. Magyarországon a Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpont kívül van a város központján, a látogatók legtöbbször csak véletlenül bukkannak rá. Érdekesnek találtuk a kérdést, vajon ez az irányított nyilvánossági hatással (“eldugni”), a pozitív országimázzsal áll-e összefüggésben. Hiányoltuk a szimpatizánsok bemutatását. Hiányzik a holokauszt emberi tudat általi elnyomásának tematikája is a kiállításokból.

Épp a nürnbergi kiállításban lehetne ez erőteljesebben kidolgozott; itt a tettesek egyéni bemutatása, akiket fönt már említettünk, lehetne még hangsúlyosabb és részletesebb.

A történelemtől való elvonatkoztatás kezdeményezését az új flossenbürgi kiállítás esetében a csoport jelentős fejlődésként értékelte. A tábor vagy bármilyen egyéb téma, illetve annak hátterei, jobban foglalkoztatják a látogatókat. A kiállítás kiindulópontját így jobban összekapcsolhatják saját világukkal.

Az áldozatok csoportjainak bemutatása mindenhol kötelező, megjelenítési módjaik pedig hasonlók minden emlékhelyen.


A lap tetejére ...

3.2.5. Dokumentálás, informálás, megemlékezés

Mindenhol lehetőség nyílik a megemékezésre; kivétel ez alól a nürnbergi kiállítás, mivel ennek fókuszában a tettesek állnak.

Az emlékezet és megemlékezés mindenhol hasonló alapokra épül: a nevek könyve Flossenbürgben, a budapesti emlékfal, “A nevek terme” Berlinben. Ezekhez az ötletet és részben a motívumot is Yad Vashemből vették. Az egyes súlypontok szerint helyezik az emlékhelyek a dokumentálást vagy informálást vagy megemlékzést előtérbe: egy autentikus helyen, mint Flossenbürg, melyet az áldozatok emlékének szenteltek, mást kell előtérbe állítani, mint egy tetthelyen, amilyen Nürnberg. A berlini “Stelenfeld” csak marginálisan kapcsolható össze az autentikus hellyel (szomszédságában található a birodalmi minisztériumok kertje), ezt is csak az építészeti kiírás szövegében tárgyalják, a kiállítás maga nem említi.

Összességében megállapíthatjuk: Egy áldozatoknak szentelt helyen a látogatónak mindig meg kell adni a lehetőséget a megemlékezésre, ezzel párhuzamosan a helyről is kell adatokat szolgáltatni. A tettesek helyén más szemszögből kell megközelíteni a témát, itt a tárgy maga nyújta az alapot a földolgozáshoz, amelyet Nürnbergben is tematizáltak: propaganda és lelkesedés. A berlini “Stelenfeld” kialakítása révén másféle, innovatív megvalósítási módot mutat, amely egészen más értelmezési lehetőségeket nyújt. A budapesti Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpont az ott található zsinagógával való összekapcsolás révén legtágabb értelemben az áldozatok helye, de bármely más zsinagógában is helyet kaphatott volna.

A lap tetejére ...

3.2.3. A hely kisugárzásának kihasználása

A szándékok – informálni, dokumentálni, megemlékezni és figyelmeztetni – különböző súlyt kapnak az egyes emlékhelyeken: ezáltal erősítik föl az emlékhely által kiváltott érzelmeket. Így magyarázhatók a hely szellemének különböző kihasználási módjai is.

A nürnbergi Dokumentácós Központban például a kiállításnak informálnia kell és autentikus mivoltával, tehát az építészettel, tapasztalatokkal és érzelmekkel hatnia, a lelkesedést érthetővé tennie és megtörnie.

Az egyes emlékhelyek különbségei feltételezik az aura különbözőségeit és annak eltérő kihasználását:

Az áldozatok helye (Flossenbürg, A Terror Háza, részben a budapesti Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpont).

Szimbolikus hely (a berlini Denkmal, Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpont, Zsidó Múzeum Berlin)

Tettesek helyei (Nürnberg)

Az autentikus helyekkel való bánásmód mindenek előtt az ürességgel való bánásmódot mutatja be. Egy vizsgált autentikus helyet sem rekonstruáltak, eredeti, romos állapotban hagyták őket. Ez a nem beavatkozás becslésünk szerint még erősebben hat. A maradványok érintetlensége erősen hat és teret hagy a látogatónak az önálló véleményalkotásra (például Flossenbürg és Nürnberg). Ezt minden csoporttag pozitívan értékelte.

Magyarországon erősebb az érzelmi oldala az épületek fölhasznlásának, Németországban inkább forrásként tekintenek rájuk, kevésbé érzelmileg. A Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpontban Budapesten látszólag csak a zsinagóga fontos, amely azonban nem kötődik konkrétan a kiállításhoz, bárhol máshol is lehetne; az általa nyújtott lehetőséget azonban, amely a zsinagógán keresztül keltett érzelmi hatásokra vonatkozik, teljes mértékben kihasználják. A zsinagóga a szakralitás jelképe, illetve az ürességé; hiányérzetet kelt, de az épület mégsem forrásként szolgál.

A magyar emlékhelyek épületeit összefüggő egészként kezelik (Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpont és A Terror Háza), ezzel ellentétben Németország szemmel láthatóan a dekonstruktivizmus segítségével, illetve az eredetitől való elhatárolódással dolgozik (Flossenbürg, Nürnberg). Az érzelmi oldal fölerősítése szinte kizárólagos célja a magyar autentikus helynek Az érzelmi hatások erőteljesebb bevetése a magyar csoport szerint mentalitásbeli jellemző, ez viszont részben a kognitiv megalapozás kárára megy. A Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpontban túl sok az olyen elem, melyek mind egyetlen célt szolgálnak: a termek kialakításának érzelmi hatásainak fokozását. Magyarázattal szolgálna erre, hogy Magyarországon az egyetlen potenciális mondanivaló kimondására irányuló szándék áll a középpontban. Ez a szándék itt sokkal erőteljesebben kifejezésre jut, mint Németországban.

Németországban szerintünk a magyar csoport sokkal nagyobb lehetőséget látott az önálló értelmzésre, a mondanivaló differenciáltabb bemutatásának következtében. Ugyanakkor a magyar kiállítások mindig erőteljesebb mondnivalóval rendelkeznek, egyértelműbbek, de részrhajlóbbak is.

A lap tetejére ...

3.2.6. Véletlenszerűségek

Mindenhol meghatározók a véletlenszerűségek, melyek a kezdeti ötletektől a koncepción át egészen a megvalósításig befolyásoló tényezőkként merülnek föl az egyes múzeumokban, kiállításokban és emlékhelyeken. Azonban éppen a véletlen hatások nem világosak az egyes látogatók számára. Többek között a nürnbergi kiállítás külső nyomást is gyakorol. A város történelmének földolgozásához a kezdő lökést ugyanis éppen a 2006-os futball világbajnokság vendégáradata adta.

A berlini műemlék elhelyezése szintén érdekes körülményeknek köszönhető, városépítészeti szempontok is hatottak mostani formájára (be kellett illeszteni a város képébe). Ezzel kapcsolatosan a csoport tudatosan foglalkozott a politikai háttérrel is, így a kiállítások megvalósításának üzleti oldalával is. A politikai dimenziót mindig át kell gondolni: Miért szólt bele a politika nyíltan a magyországi emlékhely létrehozásába? Hogyan valósult ez meg Németországban? Ugyanakkor: Túlzásba viszik-e Németországban a kiállításokkal kapcsolatos nyilvános vitatkozást? Annyira erősen alárendelnek mindent a konszenzus megtalálásának, hogy a végén csakis olyan megegyezés születhet, amely senkinek nem jó igazán, de nem is zavar senkit?

A magyar kiállítások itt megnyitásuk után is ingerpontokat nyújtanak. A magyar és a német politikai kultúra ezen a ponton ugyanis teljesen eltérnek; szmmel láthatóan fontosabb a kompromisszum-keresés Németországban. Véleményünk szerint ez magyarázza a politikai érdektelenséget Németországban az emlékhelyek iránt azoknak megnyitása után.

A jelen és az emlékhelyek összekapcsolása Magyarországon jut erőteljesebben kifejezésre.


A lap tetejére ...

3.2.7. Az emlékhelyek látogatói

A látogató érzékeivel folytatott kifinomult játék mindenek előtt Németországra jellemző, a magyar kiállítások egyértelműbben manipulálnak; például Hothty képének lódobogással való összekapcsolása esetében (Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpont, Budapest). Magyarországon Horthy és fehér lova már mindenki által ismert toposszá váltak.

Észrevehetjük, hogy a Németországban használt elemeket nagyobb mértékben kell értelmezni. Budapesten egyszerűbb volt számunkra az értelmezés, mert világosabb – ezzel együtt talán egyértelműbben elutasítható - volt a szándék is.

Zavaró volt a Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpont esetében, hogy a kiállítás első ránézésre talán objektívnek látszik, másodjára azonban, minenek előtt a magyarok számára hihetetlen mértékben manipulatív

A látogatók számára fontos a szövegek és a központi üzenet egyértelműsége. Minél világosabb a megvalósítás módja, minél egyszerűbbek a szövegek, annál kellemesebb a kiállítás meglátogatása és annál könnyebben koncetrálhat a látogató a tartalomra. Ebből kiindulva hatalmas hiányossága minden vizsgált kiállításnak, hogy nem megfelelő bennük az idegennyelvek aránya.

Összességében megállapítható,hogy a kiállítások készítőinek tiszta, közérthető munkája feltétlenül szükséges a látogatóknak, hiszen ők – véleményük, értelmezésük - teljes mértékben a kiállítottaktól függnek.

Érdekesnek találtuk ebből a szempontból a szimmetria fölhasználási módjait is: Hogyan hat a szimmetria? Milyen mértékben kapjanak szabad kezet az építészek? Hogyan lehet építészeti elemekkel egyre finomabb hatásokat elérni? Hogyan és milyen mértékben hatnak ezek a látogatóra?


A lap tetejére ...

4. Včgszó